Az első villamos

Hiába sürgeti már hónapok óta Karácsony Gergely főpolgármester az ellenzéki pártokat, hogy ideje lenne beállni mögé, és pajzsra emelni, mindeddig Gyurcsány Ferenc bíztatása ellenére sem állt össze a szivárvány, sőt inkább látványos pukkanások kíséretében színeire hullik. Budapest elsőszámú vezetőjét az különösebben még nem rengette meg, amikor a Mi Hazánk mozgalom bejelentkezett a posztjára, sőt talán…

Megnyitás

Karácsony, a becstelen trónkövetelő

Nem kétséges, örülök annak, hogy Vitézy Dávid bejelentette főpolgármester-jelölti indulását. Azt gondolom ugyanis, hogy Vitézy a baloldaltól, Karácsonytól fog elvinni szavazatokat, ahogy a jobbikos Brenner Koloman is. Van tehát esély arra, hogy Szentkirályi Alexandra a kampányban fokozatosan az élre törjön. A Fidesz nyilván nem nevezte volna meg Szentkirályi Alexandrát főpolgármester-jelöltnek, ha nem bízna abban, hogy…

Megnyitás

Köszöntés

2024. március 20. szerda. 16:6 A szakmailag kikezdhetetlen, a főváros közlekedését kiválóan megreformáló Karácsony Gergely főpolgármester láthatóan ideges lett, hogy Vitézy Dávid is bedobta a kalapját a ringbe, és elindul a főpolgármesteri címért. Azon, hogy alapból a Fidesz pártkatonájának minősítette az új jelöltet, akit politikai feladatra küldtek, már senki sem lepődik meg. Ehhez jó bizonyítékkal…

Megnyitás

Kettő az egyben

2024. március 18. hétfő. 14:59Frissítve: 2024. március 18. 15:43 Biztatón tekinthet a jövőbe Magyar Péter, a honi politika paletta legfrissebb üstököse, erős szövetségessel gyarapodott, hiszen maga mögött tudhatja Márki-Zay Péter támogatását. A minden hitelességét elvesztő, a legutóbbi parlamenti választáson parádésan leszereplő, majd az egész ellenzék kudarcát egyedül cipelő politikus tehát minden tudásával, tapasztalatával Magyar Péter…

Megnyitás

Lovat a városházára!

2024. március 18. hétfő. 9:30Frissítve: 2024. március 18. 9:35 Na, a fene egye meg, már megint a rossz oldalon vagyok. Mégpedig egy törpe minoritásén. Mert ugye éppen most, a választási kampány rajtjánál jelentette ki Karácsony Gergely, hogy „annak a politikának, amiben én hiszek, és amit képviselek főpolgármester-jelöltként, annak nagyon nagy többsége van Budapesten. Az, hogy…

Megnyitás

Gyurcsány és Donáth kánonban hazudik

Donáth Anna és Gyurcsány egymás kezét fogva bizonyítja, nemcsak szeretni lehet bolondulásig, ahogy a dal mondja, hanem hazudni is. Én is írtam róla, hogy a Momentum elnöke pár hónapja még arról beszélt, hogy Gyurcsány a hazugság kultúráját képviseli. Szerinte új arcokra és civilekre van szükség, akikkel meg lehet újítani a politikai közéletet. Donáth többször élesen…

Megnyitás

Az abszolút hülye és a hálaadási pulyka

Azt nem tudom, hogy a hálaadási pulykák, amelyek, ugye, már mindenre készen, vágásérett állapotban várják sorsuk beteljesülését, tudják-e, hogy milyen jót tesznek a budapestiekkel. Gyanítom, hogy nem, pedig sok tízezer fővárosi rebeg hálát nekik, miután tragikus sorsukra hivatkozva végül visszavonták a járatritkítást Budapest legfrekventáltabb útvonalain. Így a fővárosi utasok – a baloldal szerint vágásérett pulykák…

Megnyitás

Volt egyszer egy Budapest

2024. január 23. kedd. 10:37 Júniusban urnákhoz járulunk, hogy öt évre megválasszuk lakhelyünk elöljáróit s a fővárosiak Budapest főpolgármesterét is. Addig a készület ideje van. Addig a szavazópolgár eltűnődhet, hogy az a bizonyos pohár félig üres-e vagy félig tele van; addig elbíbelődhet a teljesített és a teljesítetlen ígéretek összevetésével, és mélyre áshat az emlékezetében. A…

Megnyitás

Levél „Valóság nagybátyánktól”

A 2024-es év egyik legjelentősebb közéleti-politikai eseménye lesz hazánkban a június 9-i önkormányzati és EP-választás. Az önkormányzati választás kampánya már megindult, különösen Budapesten, ahol elsősorban a főpolgármester-választás ügye borzolja máris a kedélyeket. Karácsony Gergely megadta az alaphangot, a szokásos áldozati pózába vágta magát, és kijelentette, hogy ellene gyűlöletcunami fog indulni. Karácsony téved, csetlés-botlásait, tehetetlenségét, végzetes…

Megnyitás

Kunhalmi Ágnes bugyija

Ha telegatya van, akkor telebugyinak is léteznie kell. Erre Kunhalmi Ágnes legutóbbi közszereplései szolgáltattak példát. A Medián aktuális közvélemény-kutatási adataiból ugyanis leszűrte, hogy a jobboldal „durván” tör előre, míg a baloldal a fasorban sincs. Ha ez így folytatódik, ha a baloldal nem fog össze, akkor Orbán hátradől, és kér egy kávét. Kunhalmi szerint ennek ellenszere…

Megnyitás