Magyar Péter állhat a sok érvénytelen szavazat mögött

Sütő-Nagy Zsolt 2024. június 10. hétfő. 13:36Frissítve: 2024. június 10. 14:12 Már több cikkünkben is foglalkoztunk azzal a helyzettel, hogy Karácsony Gergely főpolgármester 324 szavazattal előzte meg a vasárnapi önkormányzati választás során Vitézy Dávidot, aki még az éjjel arról beszélt, hogy biztos újraszámlálás lesz. A 806.142 leadott szavazatból a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint 24.589…

Megnyitás

Szentkirályi Alexandra: Karácsony mögött Gyurcsány áll

Közölte: arra tippel, hogy Gyurcsány embere adta Karácsony szájába azt a szlogent is, hogy a Fidesznek valójában két főpolgármester-jelöltje van Budapesten, mert ilyen „fontos ügyben” Gyurcsányék biztosan nem osztanak lapot szegény Karácsony Gergelynek. „Komolyra fordítva a szót: a Fidesz jelöltje én vagyok” – tette hozzá a politikus. Elmondta: a feladata az, hogy esélyt adjon a…

Megnyitás

Baloldali politikusok állnak a mostani tüntetésszervezés mögött az agrárminiszter szerint + VIDEÓ

MH/MTI 2024. március 9. szombat. 8:42 Mint mondta, közeledik a kampány, a Gyurcsány-vezette dollárbaloldal pedig politikai akciókat szervez, teszik ezt úgy, hogy a baloldal az agráriumban is mindig a külföldi érdekeket képviselte. A nemzeti kormány 2010 óta minden eszközzel megvédi a magyar gazdák és a magyar agrárium érdekeit. A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy 2023-ban mintegy…

Megnyitás