A legtöbb helyen a Szerb Haladó Párt győzött a szerbiai önkormányzati választásokon

MH/MTI 2024. június 3. hétfő. 9:44 Annak ellenére, hogy az önkormányzati választásokat a baloldali ellenzék követelésére tartották meg néhány hónappal korábban, mint hogy lejárt volna a helyi vezetések megbízatási ideje, számos helyen éppen az ellenzék nem indított jelölteket. Így történt Belgrádban is, ahol a december 17-i választás után nem sikerült megalakulnia a városi közgyűlésnek, ugyanis…

Megnyitás

Szentkirályi Alexandra: A lehető legtöbb forrást szeretném elhozni a budapestieknek

Kilencévi városvezetői tapasztalattal a lehető legtöbb forrás elhozatalát ígéri a budapestieknek – erről beszélt Szentkirályi Alexandra, a Fidesz–KDNP fővárosi főpolgármesterjelöltje közösségi oldalán közzétett videóüzenetében. Az állandó panaszkodás, az örökös kifogáskeresés, az állandó háborúskodás még soha semmit nem vitt előre – jelentette ki Szentkirályi Alexandra pénteken. Úgy fogalmazott, a négyéves kormányszóvivői, valamint a kilencévi városvezetői tapasztalata…

Megnyitás

Az ellenzéki PiS kapta a legtöbb szavazatot a lengyelországi helyhatósági választásokon

MH/MTI 2024. április 9. kedd. 10:16Frissítve: 2024. április 9. 10:23 Április 21-én második fordulóra kerül sor azokban a körzetekben, amelyekben a polgármesterjelöltek egyike sem szerezte meg a szavazatok több mint ötven százalékát. A lengyel országos választási bizottság (PKW) honlapján a szavazatok százszázalékos feldolgozottsága alapján közreadott eredmények azt mutatják, hogy a PiS és a KO eredménye…

Megnyitás