Vitézy Dávid: Számos gyanú merült fel a szavazás érvényességével kapcsolatban

Hivatalosan 24 592 érvénytelen szavazólapot számoltak össze, ami a 2019-es mennyiség csaknem háromszorosa. Az öt évvel korábbi választásokon összesen 8388 érvénytelen szavazatot adtak le a választópolgárok, és csaknem 10 százalékkal kevesebben jelentek meg az urnáknál, mint most vasárnap. A mostaninál jóval csekélyebb volt a leadott érvénytelen szavazatok aránya 2014-ben is, akkor mindössze 11 563 érvénytelen…

Megnyitás

Kocsis Máté komoly veszélyre mutatott rá az ellenzékkel kapcsolatban

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádiónak adott interjúban rámutatott, gyakorlatilag lemásolja az ellenzék a két évvel ezelőtt sem működő kampányát, csak mást tolnak a kirakatba. Világosan látszik, hogy az új baloldali szereplők mögött a régi, »datadatos világ” és az ellenzék 2022-es külföldi támogatói állnak. Ugyanazt a struktúrát, amit a régi kampányban a baloldali…

Megnyitás

Pikó András valótlanságokat állít az NKE józsefvárosi fejlesztésével kapcsolatban

A Fidesz frakcióvezetője, volt józsefvárosi polgármester azt mondta: Pikó András a 2019-es „hazugságokon alapuló kampányt” ismételné meg Józsefvárosban, és miután egyre kétségbeesettebb, ezért nem fél felhasználni olyan eszközöket sem, amelyek 200 családot taszítanak bizonytalanságba. Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, innovációért, szakképzésért és felnőttképzésért felelős államtitkára úgy értékelt: az ügyben szándékos hisztériakeltés zajlik….

Megnyitás