Húsz év óta a legjobb eredményét érte el az RMDSZ

MH/ MTI 2024. június 10. hétfő. 17:23 Húsz év óta legjobb eredményét érte el a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a vasárnapi romániai helyhatósági és EP-választásokon, és az erdélyi magyar EP-képviselet is biztosított – mondta Kelemen Hunor szövetségi elnök hétfőn Kolozsváron, sajtótájékoztatón. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke (k) a szövetség eredményváró…

Megnyitás

Ingyenes buszjáratokkal szállítják lakóhelyükre szavazni az erdélyi egyetemi hallgatókat

MH/MTI 2024. június 6. csütörtök. 21:59 Az egyetemi központokból induló ingyenes buszjáratokkal az a céljuk, hogy azok az erdélyi magyar egyetemi hallgatók, akik a helyhatósági választásokon is élnének szavazati jogukkal, költségmentesen haza- és visszajussanak. Romániában vasárnap európai parlamenti és helyhatósági választásokat is tartanak, de míg az EP-listára bármelyik szavazóhelyiségben, a helyi és megyei jelöltekre csak…

Megnyitás

Antal Árpád: Sepsiszentgyörgyön jó erdélyi magyarnak lenni

A székelyföldi város újrázni készülő RMDSZ-es elöljárója a környékbeli beruházásokról beszélve elmondta: a terelőút európai uniós alapokból, azaz brüsszeli forrásokból, a közeli Sepsi Aréna bukaresti, míg az OSK Stadion budapesti forrásokból épült meg. Utóbbi kettő között a román kormány támogatásával a jégcsarnok, szemközt budapesti finanszírozással a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem campusa épül meg. Aláhúzta: a…

Megnyitás

Nemzetek közötti összefogásra van szükség

A politikus a nemzeti összetartozás napja alkalmából szervezett megemlékezésen vett részt az udvarhelyszéki községben, a Trianon-emlékműnél. Beszédében ünneplő, nem pedig emlékező, és főleg nem szomorkodó közösségként köszöntötte a jelenlévőket. Ünneplő közösség – mondta –, mert újra egymásra találtak, egymást erősítik. „Itt vagyunk ugyan szétszakítva, de élünk, összetartozunk. Itt vagyunk mindennapos küzdelmeinkkel, támadásokkal szemben, de mégis…

Megnyitás

Tizenkét határon túli magyar lett jelölt az önkormányzati választáson

MH/ MTI 2024. június 2. vasárnap. 7:22 Az önkormányzati választáson tizenkét olyan egyéni jelölt indul, aki magyar állampolgár, de nincsen magyarországi lakcíme – közölte a Nemzeti Választási Iroda. Az alaptörvény szerint a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgároknak – például a határon túl élő magyaroknak – passzív választójoguk van, aktív azonban nincs, így választhatók ugyan,…

Megnyitás

Kelemen Hunor: Az erdélyi magyar közösségeknek 21. századi életfeltételekre van szüksége

MH/MTI 2024. május 29. szerda. 17:33 „Ezt tettük akkor, amikor segítettük a györgyfalviakat, és ezt tesszük ezután is, amikor a közös ügyeinket előrébb visszük” – mondta az RMDSZ elnöke a falu új vízhálózatának avatóján. A Kolozsvár melletti magyarlakta településen azután kellett új vízhálózatot kiépíteni, hogy 2022-ben a települést ellátó víztározó közelében felborult egy üzemanyagszállító jármű…

Megnyitás

A VMSZ és a Fidesz támogatására kérte a vajdasági magyarokat Pásztor Bálint

MH/MTI 2024. május 29. szerda. 16:11 A politikus rámutatott, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség az utóbbi három hétben 303 rendezvényt szervezett, és voltaképpen három kampányt folytatott. Egyrészt folyt a szerbiai önkormányzati választások kampánya, amelynek során minden, magyarok lakta településre ellátogattak a párt képviselői, hogy az ott élőkkel beszélgessenek, bemutassák az utóbbi négy év eredményeit, valamint…

Megnyitás

Kelemen Hunor: Ha az erdélyi magyarságnak erős a hite, akkor jövőt tud építeni a szülőföldjén

Az RMDSZ elnöke szilágysági kampánykörútja keretében a felújított óvoda és elemi iskola avatásán vett részt a településen, és több beruházást megtekintett. Beszédében hangsúlyozta: a községbe érkezve látszik, hogy jó gazdái vannak, vezetői olyan feltételeket teremtettek, hogy a lakosok a megyeszékhely Zilahhoz képest nem éreznek hátrányt. Aláhúzta: „az épületek nem önmagukért vannak, hanem az emberekért”, és…

Megnyitás

„A magyar önkormányzatok megerősítése a júniusi választások tétje”

MH/ MTI 2024. május 23. csütörtök. 21:14 A politikus arra kért mindenkit, hogy június 9-én támogassák a Fideszt, „a béke hangját az európai parlamenti választásokon”, június 2-án pedig, a szerbiai önkormányzati választások alkalmával szavazzanak úgy, hogy „erős önkormányzati képviselete legyen a magyarságnak, mert ha vannak erős önkormányzatok, akkor lesz erős magyar intézményes közösség, és ha…

Megnyitás

Iktatta jelöltségét egy újabb elnöki mandátumra a Maros megyei önkormányzat élén Péter Ferenc

MH/MTI 2024. április 19. péntek. 17:39 A tisztségviselő elmondta, hogy az elmúlt nyolc év munkájának teljes felelősségével száll versenybe egy újabb mandátumért, azokra a megye minden lakosának – magyaroknak és románoknak – az érdekeit szolgáló fejlesztésekre hivatkozva, amelyeket „közös akarattal és erővel értek el” ebben az időszakban. „Közös érdekünk, hogy a következő négy évben az…

Megnyitás