Vejkey Imre: a júniusi választásokon a sötétség erői ellen küzdünk

MH/MTI 2024. március 20. szerda. 12:42 Vejkey Imre a KDNP Ültessünk, hogy élhessünk! elnevezésű faültetési akcióján a kormány nevében köszöntötte a megjelenteket, hangsúlyozva, ez a kormány hisz abban, amit Robert Schuman, az európai integráció úttörője mondott, hogy „Európa keresztény lesz, vagy nem lesz”. „Tegyünk meg mindent azért, hogy az európai uniós és önkormányzati választásokon újra…

Megnyitás

Fidesz-KDNP: mondjon le a váci polgármester!

MH/MTI 2024. március 18. hétfő. 21:51 Imre Zsolt, a kormánypártok váci polgármesterjelöltje hétfőn sajtótájékoztatón azt mondta: Fehér Zsolt, aki jelenleg a Jobbik helyi elnöke, városi és vármegyei képviselő, a váci képviselő-testület emberi kapcsolatokért felelős bizottságának elnöke korábban „pedofil tartalmú, szexista, nőgyűlölő szennylapot szerkesztett”, amelyben 12 éves kislányok megerőszakolásáról, nők meggyalázásáról, megcsonkításáról van szó. Fehér Zsolt…

Megnyitás

„A DK elnöke attól fél, hogy valóban történtek olyan botrányok, amiknek következményei lehetnek”

MH/MTI 2024. március 14. csütörtök. 20:13Frissítve: 2024. március 15. 9:41 Zsigó Róbert szerint „az kiabál, akinek a háza ég”. Ebből a posztból talán ki is derül, hogy mégiscsak „vaj van az elvtársak füle mögött” – tette hozzá. A Demokratikus Koalíció elnöke úgy fogalmazott, „ha közeledik a választás, akkor a Fidesz a régi megszokott fegyveréhez nyúl….

Megnyitás

Láng Zsolt: Ma a szuverenitásunk megőrzése a feladat

MH/MTI 2024. március 14. csütörtök. 21:45 Láng Zsolt elmondta, az Európai Unió ugyanis nem azonos mércével mér és szembefordul akár saját alapelveivel is, annak érdekében hogy megfeleljen a nemzetközi balliberális elvárásoknak. Ennek pedig az a következménye, hogy jogos törekvésünkkel csaknem egyedül maradtunk az európai nagypolitikában – tette hozzá. Felidézte, hogy az 1848-as forradalom hőseinek kiáltványa…

Megnyitás

Nyilvántartásba vették az első jelölőszervezeteket

MH/MTI 2024. március 14. csütörtök. 21:13 A június 9-ei önkormányzati választáson jelöltet és listát jelölőszervezetek – pártok, egyesületek, nemzetiségi szervezetek – állíthatnak, valamint – a listás választások kivételével – független jelöltek vehetnek részt. Az Európai Parlament magyar tagjainak választásán csak pártok állíthatnak listát. Jelöltet, illetve listát az a szervezet állíthat, amely a választás kitűzése után…

Megnyitás

„A DK elnöke attól fél, hogy valóban történtek olyan botrányok, aminek következményei lehetnek”

MH/MTI 2024. március 14. csütörtök. 20:13 Zsigó Róbert szerint „az kiabál, akinek a háza ég”. Ebből a posztból talán ki is derül, hogy mégiscsak „vaj van az elvtársak füle mögött” – tette hozzá. A Demokratikus Koalíció elnöke úgy fogalmazott, „ha közeledik a választás, akkor a Fidesz a régi megszokott fegyveréhez nyúl. Megpróbálja befeketíteni az ellenfelét,…

Megnyitás

A Kutyapárt benyújtotta az ajánlatát a csendes alkuhoz

Vasárnap bombaként hatott a hír, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt két társelnöke, Kovács Gergely és Döme Zsuzsa lemondott a szervezet vezetéséről. Estére aztán minden a visszájára fordult, kiderült, hogy az egész csak egy viccpárthoz illő tréfa volt, mert a hatalom, egészen pontosan a XII. kerület vezetésének lehetősége fontosabb számukra. – Kovács Gergely indul a…

Megnyitás

Kitűzte a nemzetiségi választásokat az NVB

MH/MTI 2024. március 13. szerda. 6:53 A testületnek a törvény szerint a nemzetiségi választás időpontját a települési önkormányzati választás napjára kellett kitűznie, és azt kellett meghatároznia, hogy az egyes nemzetiségek mely településeken tarthatnak nemzetiségi választást. A nemzetiségi választás kiírása nem jelenti azt, hogy a hivatalos kampány kezdetét vette volna, az – a települési önkormányzati választáséval…

Megnyitás

Újabb fordulat a váci jobbikos botrányban

Nagy Áron 2024. március 12. kedd. 20:08Frissítve: 2024. március 12. 20:14 „Igen, érkezett hozzánk feltehetően politikai célból történő megkeresés egy állítólagos több évtizeddel ezelőtti kiadvány tartalmainak ügyében. Egyelőre azt vizsgáljuk, hogy az említett írások hol, milyen sajtótermékben jelentek meg, illetve azok kinek tulajdoníthatók, valamint, hogy az adott tartalmakkal kapcsolatban megvalósult-e valamiféle jogsértés. Az eddigi információk…

Megnyitás