Szombaton kezdődik a kampány

Június 9-én rendezik meg az önkormányzati, a nemzetiségi és az európai parlamenti (EP-) választásokat Magyarországon. Sulyok Tamás köztársasági elnök március 12-én írta ki az önkormányzati és EP-választást június 9-ére, a kampányidőszak a törvény szerint ötven nappal korábban – azaz április 20-án – kezdődik, vagyis akkortól lépnek életbe a kampányra vonatkozó szabályok. A jogerősen nyilvántartásba vett…

Megnyitás

Tarlós István: a kormánypártok jelöltje emberséges, tisztakezű és „lát a pályán”

MH/MTI 2024. április 18. csütörtök. 0:27 Egy főpolgármester számára kell egy általános áttekintés a város egészéről, és ehhez tapasztalatok szükségesek, Szentkirályi Alexandra mögött pedig évtizedes fővárosi önkormányzati tapasztalat áll – mondta. A főpolgármesteri poszton sok mindenhez kell valamennyit érteni, nem egyvalamiben zseninek lenni – mutatott rá. Felidézte, hogy Szentkirályi Alexandrát még saját 2006-os kampánya során…

Megnyitás

Papp László: Június 9-én Debrecen jövője a tét

MH/ MTI 2024. április 17. szerda. 17:02 Az elmúlt 25 évben, amióta a Fidesz–KDNP teljes körű felhatalmazást kapott a város vezetésére, stabilitás, biztonság és fejlődés jellemezte Debrecent, amelynek fenntartására, megőrzésére kérnek bizalmat a választóktól június 9-én – tette hozzá. Papp László tájékoztatóján hosszan sorolta azokat a város- és gazdaságfejlesztési eredményeket, amelyeket a nehéz körülmények –…

Megnyitás

Fidesz: 80 millió forintot folyatott ki V. Naszályi Márta a férjét foglalkoztató cégnek

MH/MTI 2024. április 16. kedd. 22:57 Ismertették: még 2019 előtt indult el a Márai Sándor Művelődési Ház építése, amelynek befejezését már a baloldali városvezetés vitte véghez. Az átadást követően V. Naszályi Márta, valamint a kerület egyik intézménye, a GAMESZ négy szerződést kötött a NEO Property Services Zrt-vel, legfőképp üzemeltetésre, de nem egyszer takarításra és őrzés-védelemre…

Megnyitás

Szalay Ferenc indul Szolnokon újra a kormánypártok polgármesterjelöltjeként

Szolnok nem csak építészeti szempontból fejlődött, a közösség társadalmi szempontból is erősödött – mondta.A miniszter kifejtette, egy kormánynak és egy országgyűlési képviselőnek is komoly lehetősége, hogy segítsen egy városnak, de ha helyben nincsenek meg a jó elképzelések, a jó ötletek, akkor a település nem tud fejlődni. Szolnokon voltak jó ötletek, tettvágy, akarat és így az…

Megnyitás

V. Naszályi Márta négy ellenzéki párt polgármesterjelöltje az I. kerületben

MH/MTI 2024. április 16. kedd. 21:38 V. Naszályi Mártát, a kerület jelenlegi polgármesterét indítja négy ellenzéki párt – a DK, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd – valamint a Várunk Közéleti Egyesület polgármesterjelöltként a június 9-ei választásokon az I. kerületben – közölte az MSZP kedden az MTI-vel. A közleményben kiemelték: a választási együttműködés célja,…

Megnyitás

Pikó András valótlanságokat állít az NKE józsefvárosi fejlesztésével kapcsolatban

A Fidesz frakcióvezetője, volt józsefvárosi polgármester azt mondta: Pikó András a 2019-es „hazugságokon alapuló kampányt” ismételné meg Józsefvárosban, és miután egyre kétségbeesettebb, ezért nem fél felhasználni olyan eszközöket sem, amelyek 200 családot taszítanak bizonytalanságba. Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, innovációért, szakképzésért és felnőttképzésért felelős államtitkára úgy értékelt: az ügyben szándékos hisztériakeltés zajlik….

Megnyitás

A fővárosi vezetés sorsukra hagyta az állatokat

MH/ MTI 2024. április 16. kedd. 13:55Frissítve: 2024. április 16. 14:43 Szentkirályi Alexandra az újpesti Állat- és Természetvédelmi Járőrszolgálat telephelyén abból az alkalomból tett látogatást, hogy nemrég egy mobil mentésirányító központot kapott az Állatmentő Liga. A főpolgármester-jelölt azt mondta, a jelenlegi városvezetés még a 2019 előtti jó gyakorlatokat is felszámolta, az elmúlt években pedig csak…

Megnyitás

Szentkirályi Alexandra: Karácsony mögött Gyurcsány áll

Közölte: arra tippel, hogy Gyurcsány embere adta Karácsony szájába azt a szlogent is, hogy a Fidesznek valójában két főpolgármester-jelöltje van Budapesten, mert ilyen „fontos ügyben” Gyurcsányék biztosan nem osztanak lapot szegény Karácsony Gergelynek. „Komolyra fordítva a szót: a Fidesz jelöltje én vagyok” – tette hozzá a politikus. Elmondta: a feladata az, hogy esélyt adjon a…

Megnyitás

Tarlós bíróságra vinné az egyik főpolgármester-jelöltet

Tarlós István volt az ATV Egyenes beszéd vendége, ahol elhangzott, hogy a volt főpolgármester beperelné Vitézy Dávidot, amiért az LMP főpolgármester-jelöltje azt nyilatkozta, hogy Tarlós külső nyomásra rúgta őt ki. „Ez egy magánjellegű dolog, nem tudom, hogyan szivárgott ki. Valóban fontolgatom. Vitézy Dávid pedig várjon a sorára, majd eldöntöm, mikor kerül erre sor. Addig is…

Megnyitás