Háború vagy béke? – ez itt a kérdés

Az első Békemenetet 2012. január 21-re hirdették meg. A Széles Gábor, Bayer Zsolt, Pataki Attila, Bencsik András és mások által összehívott demonstráció célja már akkor is az volt, hogy kiálljon a nemzetközi támadások kereszttüzébe került kormány politikája mellett. A tömeg – melynek méretét jól érzékelteti, hogy amikor a menet eleje már a Kossuth térre ért,…

Megnyitás

Kovács Zoltán: Háború vagy béke az EP-választás tétje

MH/ MTI 2024. május 30. csütörtök. 22:49 A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár erről a kormánypártok kaposvári országjáró fórumán beszélt csütörtökön. A politikus emlékeztetett arra, hogy a vietnámi és kambodzsai háború is azzal kezdődött, hogy francia katonai szakértőket küldtek a helyszínre. Ma már tény, hogy francia kiképzők mennek Ukrajnába – mondta. Szerinte a háború…

Megnyitás

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A béke a legnagyobb kincsünk

MH/ MTI 2024. május 30. csütörtök. 21:34 Szalay-Bobrovniczky Kristóf az 1,5 milliárd forintból, a kormány támogatásával felépített sportcsarnok avatásán elmondta, az a béke, ami lehetővé tette a „példátlan fejlődést Demecserben és Felső-Szabolcs térségében”, most veszélyben van. Kifejtette, a béke kérdése az európai parlamenti és az önkormányzati voksolás legfontosabb témájává vált nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában,…

Megnyitás

Magyarországon csak a Fidesz–KDNP áll a béke pártján

MH/MTI 2024. május 29. szerda. 13:18 Menczer Tamás, aki egyben a térség, Pest vármegye 2. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője, a megújult Juhász Gyula út és Dózsa György út átadási ünnepségén arról beszélt, hogy a most átadott beruházások összesen 250 millió forintba kerültek. Hozzátette, mindkét úton nagy a forgalom, ezért fontos volt a burkolatjavítás, a…

Megnyitás

Lázár János: ha az emberek most kiállnak a kormány mellett, akkor a béke mellett állnak ki

MH/MTI 2024. május 29. szerda. 7:11 Lázár János az aszódi Fidesz térségi választási fórumán, a párt polgármesterjelöltje, Győrfiné Hajdú Szilvia kérdéseire válaszolva elmondta: a háború egyik következménye, amely a településeket érinti, hogy „a kasszában kevesebb pénz van, kisebb a pénzügyi mozgástér”. Katonákra és fegyverekre kell ezermilliárdokat költeni. Hozzátette, amikor a világban háború van és ez…

Megnyitás

Orbán Viktor: Látni akarjuk felnőni gyerekeinket, unokáinkat, ezért állunk ki a béke mellett

MH/MTI 2024. május 23. csütörtök. 13:47Frissítve: 2024. május 23. 14:09 A Fidesz elnöke először megbeszélést folytatott Balaicz Zoltán polgármesterrel, majd a zalaegerszegi választópolgárokkal találkozott. A választás tétjéről, a háború vagy béke kérdéséről elmondta: Ukrajnában most egy egész generáció lesz a véres háború áldozata. „Mi azonban látni akarjuk felnőni a gyerekeinket és az unokáinkat. Ezért állunk…

Megnyitás

Hazudik, aki szerint nem a háború vagy béke kérdése a legfontosabb

MH/MTI 2024. május 23. csütörtök. 11:18 Menczer Tamás kijelentette, hogy nyilvánvalóan a legfontosabb téma és kérdés ma az, hogy háború felé megy Európa, vagy béke felé. Hozzátette, hogy a „legfrissebb és legdurvább” hír szerint Emmanuel Macron francia elnök pártszóvivője arról beszélt, hogy NATO-csapatokat kell küldeni Ukrajnába, amit – tudomása szerint – még senki nem mondott…

Megnyitás

Orbán Balázs: Minden fejlődés csak akkor képzelhető el, ha béke van

2024. május 16. csütörtök. 21:39 Orbán Balázs felhívta a figyelmet arra, amennyiben Magyarország békéje és biztonsága megkérdőjeleződik, ha a háborús készülődés valódi háborús konfliktussá változik, akkor „minden tervünket visszatehetjük a polcra”, és akkor nagyon komoly nehézségekkel kell az országnak is szembenéznie. Hozzátette, ezért a június 9-ei választásokon mind a települési vezetők, mind az európai parlamenti…

Megnyitás

Lázár János: Aki a béke pártján áll, szavazzon a Fidesz–KDNP-re!

MH/MTI 2024. május 14. kedd. 22:44Frissítve: 2024. május 14. 22:59 „Arra kérjük a választópolgárokat, hogy foglaljanak újra állást háború és béke kérdésében, ahogy tették ezt 2022 tavaszán” – fogalmazott Lázár János.Az európai uniós fórumokon uniós vezetőkkel folytatott vitákhoz „Orbán Viktornak szüksége van arra, hogy önök megerősítsék, hogy önöknek is a béke az első és a…

Megnyitás

Orbán Viktor: Ennek a választásnak döntő hatása lesz a háború vagy béke kérdésére

MH/ MTI 2024. május 2. csütörtök. 13:25 Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke országjáró kampánykörútja keretében csütörtökön Nyíregyházára látogatott, ahol megbeszélést folytatott Kovács Ferenc polgármesterrel és a Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesület tagjaival, majd a választókkal találkozott – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. „A 2010 óta az országban és Nyíregyházán végrehajtott fejlesztéseket felidézve a…

Megnyitás