Tiszta, rendezett és közlekedési káosztól mentes Budapestet ígér Szentkirályi Alexandra

MH/MTI 2024. május 1. szerda. 13:44Frissítve: 2024. május 1. 14:29 A főpolgármester-jelölt hozzátette, ha ő nyeri a főpolgármester-választást, onnantól „nem Gyurcsány Ferenc emberei fogják a Városházán foglalni azokat a helyeket, amiket azok elől vesznek el, akik dolgozni szeretnének ezért a városért, többek közt én és a kollégáim is ilyenek vagyunk”. Kijelentette: a következő napokban és…

Megnyitás

Nagy Márton: a gyógyturizmusé, az egészségturizmusé a jövő

MH/MTI 2024. május 1. szerda. 13:23 Nagy Márton a várossá nyilvánítás 32. évfordulóján tartott ünnepségen azt mondta: a nyugati világ elöregszik, nő az idősek aránya, ebből adódóan sokkal nagyobb lesz a kereslet az egészségturizmusra. Hévíz nem a belföldi turizmusra épít az évente mintegy 120 ezer magyar vendéggel, ezért a külföldiek beutaztatásának versenyében is helyt kell…

Megnyitás

Kocsis Máté komoly veszélyre mutatott rá az ellenzékkel kapcsolatban

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádiónak adott interjúban rámutatott, gyakorlatilag lemásolja az ellenzék a két évvel ezelőtt sem működő kampányát, csak mást tolnak a kirakatba. Világosan látszik, hogy az új baloldali szereplők mögött a régi, »datadatos világ” és az ellenzék 2022-es külföldi támogatói állnak. Ugyanazt a struktúrát, amit a régi kampányban a baloldali…

Megnyitás

Választás 24: Csak akkor lehet települési nemzetiségi választást tartani, ha van elég jelölt

MH/MTI 2024. május 1. szerda. 9:06Frissítve: 2024. május 1. 9:56 Az NVB 2722 települési nemzetiségi választást írt ki, de ennél kevesebb települést érint a települési nemzetiségi választás, mert több olyan település is van, ahol több nemzetiség is választhat képviselőket.A választást kitűző határozatában az NVB megállapította, hogy az egyes településeken az egyes nemzetiségek hány tagú nemzetiségi…

Megnyitás

Választás 24: Kiemelten vizsgálja a NAIH a politikai célú adatkezelést a kampányban

A NAIH elnöke, Péterfalvi Attila a választási kampánnyal kapcsolatos adatvédelmi kérdésekről kiadott ajánlásában azt írta: ha a politikai szereplő vagy kampányszerv telefonon kampányüzenetet küld vagy kampányhívást bonyolít le, a megkeresettet tájékoztatni kell az üzenet küldőjéről (megrendelőjéről), arról, hogyan jutottak hozzá az elérhetőségi adatához, mi az adatkezelés jogalapja és hol kaphat további tájékoztatást az adatkezelésről. A…

Megnyitás

A BKV-BKK tizenötezer dolgozója is részesülhet kedvezményes országbérletben

MH/ MTI 2024. április 30. kedd. 23:04 Budapesti ügyekről tárgyalt Lázár Jánossal a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje, Szentkirályi Alexandra, aki a megbeszélésről a Facebook-oldalán számolt be kedden. „Az építési és közlekedési miniszterrel megállapodtunk, hogy a BKV-BKK 15 ezer dolgozója is részesülhessen a kedvezményes vállalati országbérletben. Így 1250 forintért igényelhetnek évente országbérletet, a MÁV-Volán dolgozókhoz hasonlóan” – írta…

Megnyitás

Hektikusan mérnek egyes közvélemény-kutatók

A választások közeledtével ismét előtérbe kerültek a közvélemény-kutatók, akik elvileg képesek előre jelezni egy-egy voksolás eredményét. A baloldalon megjelent Magyar Péter miatt most különösen nagy figyelem hárul a balos intézetekre, amelyek a logika szerint a legjobban tudják felmérni, hogy a baloldalra szavazó magyarok kiket támogatnak. Ennek ellenére az elmúlt hetekben publikált kutatásokból kiderült, hogy a…

Megnyitás

Orbán Viktor: A béke és a háború határán, borotvaélen táncol Európa

MH/ MTI 2024. április 30. kedd. 16:55 Orbán Viktor kiemelte: borotvaélen táncol a világ, a béke és egy mindent elpusztító háború határán van az emberiség. Mi, magyarok két világháború árán tanultuk meg, hogy a háború rossz dolog, egy pusztító áradat, ami mindent magával sodor. Mindenekelőtt persze halált, szenvedést hoz, de elviszi a családok megtakarítását, a…

Megnyitás

„A NATO óriási lépésekkel halad a háború felé”

MH/ MTI 2024. április 30. kedd. 15:38Frissítve: 2024. április 30. 16:02 „Éppen ezért június 9-én zavarjuk el a háborúpártiakat, itthon a háborúpárti dollárbaloldalt és Brüsszelben is” – fogalmazott Menczer Tamás, aki keddi parlamenti felszólalását töltötte fel a közösségi oldalra. Felidézte: a NATO főtitkára Kijevben járt és kiadta az egyértelmű parancsot: minden fegyvert Ukrajnának. Jens Stoltenberg…

Megnyitás

„A legfontosabb cél, hogy az erdélyi magyaroknak legyen hangja Brüsszelben”

MH/MTI 2024. április 30. kedd. 9:49Frissítve: 2024. április 30. 9:55 Tamás Sándor elmondta, a június 9-i európai parlamenti választásokra készülve az RMDSZ legfontosabb feladata, hogy a saját közösségüket megszervezzék és egységes erőt tudjanak felmutatni. Az RMDSZ politikusa kiemelte: óriási súlya van a választásoknak, az EU-ban képzelik el a jövőt, és azt szeretnék elérni, hogy ők…

Megnyitás