A békéhez összefogás szükséges

MH/ MTI 2024. június 5. szerda. 10:48 Latorcai Csaba a román határ mellett fekvő dél-békési községben részt vett a nemzeti összetartozás napi ünnepségen és leleplezte Gávai-Gaal Jenő politikus, polihisztor domborművét. Köszöntőjében elmondta, Gávai példája a bizonyíték arra, hogy sikerre lehet vezetni az összefogást, „a lehetetlen is lehetségessé válik”. Most is erre van szükség, a magyaroknak…

Megnyitás

Nyitrai Zsolt: A Fidesz odafigyel a fogyatékossággal élők speciális szempontjaira

MH/ MTI 2024. június 5. szerda. 10:09 Nyitrai Zsolt a szombati Békemenet kapcsán hangsúlyozta, hogy a fogyatékossággal élők a margitszigeti rendezvényen is kiemelt helyen, fizikai és infokommunikációs akadálymentesítés mellett, jelnyelvi tolmács segítségével vehettek részt. A főtanácsadó közölte azt is, hogy a Fidesz–KDNP európai parlamenti listáján biztos bejutó helyen szerepel Szekeres Pál kerekesszékes paralimpikon, akitől azt…

Megnyitás

Lejár az akadálymentes szavazóköri voksolás igénylésének határideje

MH/MTI 2024. június 5. szerda. 7:46 Amíg nem sikerül az összes szavazóhelyiséget akadálymentessé tenni, a választópolgárnak előre jeleznie kell, ha akadálymentesített szavazóhelyiségben szeretne szavazni. A törvény szerint minden település minden választókerületében legalább egy szavazóhelyiséget akadálymentesíteni kell, országszerte 7913 ilyen szavazókör van. A választópolgár – ha a lakcíme szerint kijelölt szavazóhelyiség nem akadálymentes – szerdán 16…

Megnyitás

„Magyarországon is el akarják hallgattatni a békepárti hangokat”

MH/ MTI 2024. június 4. kedd. 22:23 Menczer Tamás emlékeztetett: Szlovákiában a békepárti miniszterelnököt, Robert Ficót lelőtték, Brüsszelben a békepárti miniszterelnökre, Orbán Viktorra ráküldték a rendőröket. Magyar Péter pedig a háborúellenes, békepárti kampány leállítását követeli Magyarországon – tette hozzá a kormánypárti politikus. A bejátszásban a Tisza Párt európai parlamenti és fővárosi listavezetője azt mondja: „Követeljük…

Megnyitás

Több mint huszonegyezer delegált a szavazatszámláló bizottságokban

A választási bizottságok megbízott tagjait és a nemzetiségek megfigyelőit pénteken 16 óráig lehetett bejelenteni az illetékes választási irodáknál. Az NVI keddi adatai szerint a jelöltek és a jelölőszervezetek 21 173 megbízottat jelentettek be a szavazatszámláló bizottságokba, ebből az európai parlamenti (EP-) választáson induló pártok 15 689-et. A legtöbb delegáltat (9361) a Fidesz és a KDNP…

Megnyitás

Latorcai Csaba: Legyen Magyarország az EU öt legélhetőbb tagállamának egyike!

MH/MTI 2024. június 4. kedd. 21:04 Latorcai Csaba azt mondta, ehhez szükségesek az EU-s források, vagyis a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásai, amelyeket teljesen jogtalanul tart vissza az Európai Bizottság a Magyarországról megválasztott európai parlamenti képviselők segítségével. Ezért – folytatta – kiemelt jelentősége van a június 9-ei voksolásnak, amelyen reményei szerint a magyar választók…

Megnyitás

A Magyar Folklór Háza Pécsett a Zsolnay-negyedben épülhet meg

2024. június 4. kedd. 20:49 Csizmadia 2030: várjátékok, folklórház, színházfelújítás Csizmadia Péter 30 pontból álló vállalásai között a kulturális ágazatot érintően is komoly támpontokat adott meg, amennyiben megválasztják. A nemzeti, polgári oldal pécsi közös polgármesterjelöltje lényeges, a város jövőjét meghatározó fejlesztésekben gondolkodik e téren is. A városlakók véleménye alapján készült a Pécs2030 program, amelyet Csizmadia…

Megnyitás

„Ne a magyaroknak legyen hét szűkebb évük, hanem a Momentumnak szűkebb frakciója!”

MH/ MTI 2024. június 4. kedd. 18:19 Dömötör Csaba azt mondta, a Momentum úgy tölti a kampány utolsó napjait, mint az elmúlt öt évet. Donáth Anna interjút adott, amelyben arról beszélt, mi a jelentősége az uniós pénzek visszatartásának. Azt mondta, neki végül is jó, mert a gyermeke félig holland és bármikor mehet Hollandiába, de a…

Megnyitás

Potápi Árpád János: A magyarok a hazáért bármikor megküzdenek

MH/ MTI 2024. június 4. kedd. 17:54 „Mi, magyarok az elmúlt ezer évben megtanultuk, milyen ügyekért kell áldozatot hoznunk: a hazáért, a szabadságért, a családunkért bármikor és bárkivel megküzdünk” – mondta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár kedden Dombóváron, a nemzeti összetartozás napján rendezett megemlékezésen. Potápi Árpád János a Nemzeti összetartozás terén mondott beszédében hozzátette: idegen érdekekért,…

Megnyitás

Nemzetek közötti összefogásra van szükség

A politikus a nemzeti összetartozás napja alkalmából szervezett megemlékezésen vett részt az udvarhelyszéki községben, a Trianon-emlékműnél. Beszédében ünneplő, nem pedig emlékező, és főleg nem szomorkodó közösségként köszöntötte a jelenlévőket. Ünneplő közösség – mondta –, mert újra egymásra találtak, egymást erősítik. „Itt vagyunk ugyan szétszakítva, de élünk, összetartozunk. Itt vagyunk mindennapos küzdelmeinkkel, támadásokkal szemben, de mégis…

Megnyitás