Gulyás Gergely Wittner Mária-emlékkiállítást nyitott meg Csepelen

MH/ MTI
2024. június 3. hétfő. 19:40

Gulyás Gergely közölte: Wittner Mária ’56-os hősként és halálraítéltként a rendszerváltás után legfőbb küldetésének tekintette, hogy ápolja a kommunista hatalom által kivégzett bajtársai emlékét.

Ugyanakkor elítélte, hogy a volt kommunisták a rendszerváltozást követően a közélet résztvevői maradhattak, és három alkalommal még a közhatalmat is megszerezhették – tette hozzá.

A politikus emlékeztetett arra, hogy Wittner Mária túlélte a siralomházat, a börtönéveket, és 1970-es szabadulása után sem alkudott meg a kommunizmussal, csak varrodában és takarítónőként dolgozhatott.

Élete mindannyiunk számára példa lehet, az igazságtalanság legfőbb elszenvedőjeként vált az igazság szószólójává – mondta Gulyás Gergely.

Németh Szilárd országgyűlési képviselő (Fidesz) azt hangsúlyozta, hogy Wittner Mária élete, akárcsak az ártatlanul kivégzett Mansfeld Péter áldozata a Fidesz–KDNP politikusai számára szellemi és erkölcsi erőforrást jelent.

Wittner Mária, aki nyolc éven keresztül volt a Fidesz országgyűlési képviselője, saját bevallása szerint elsősorban Orbán Viktor miniszterelnök személye miatt csatlakozott a Fideszhez, illetve mert a Fidesz az isten, haza, család hitvallás köré szerveződött erő és igaz közösség – mondta.

Felidézte, hogy a kormányzat hatmillió forint támogatást nyújtott a vándorkiállítás megvalósításához, és a tárlatot a tervek szerint Kárpát-medence szerte be kívánják mutatni. Továbbá egy kötet kiadását és egy honlap megvalósítását is tervezik a kiállításhoz kapcsolódóan.

Hangsúlyozta, hogy a kiállítás június 9-ig, Wittner Mária születésnapjáig tekinthető meg az akadémia épületében.

Ez egyben szimbolikus jelentőségű is, hiszen június 9-én önkormányzati és európai parlamenti választásra is sor kerül. Mindkettő tétje a magyar nemzet szuverenitása és jóléte. Egyszerűbben: háború, vagy béke fogalmazott Németh Szilárd.

Dudás Zoltán, a Fidesz–KDNP csepeli polgármester-jelöltje azt mondta, hogy Wittner Mária egyszerre volt hőse ’56-nak és áldozata a kommunista terrornak. Bátorságát nyolc hónap siralomház és az azt követő 13 év börtön sem tudta megtörni, a rendszerváltás után pedig országgyűlési képviselőként tettel és szóval harcolt a magyar emberek jólétéért és szabadságáért.

Dudás Zoltán úgy vélekedett, hogy a következő időszakban arra a kitartásra van szükség, amit Wittner Mária mutatott élete során.

A kiállítás 14 tabló segítségével mutatja be Wittner Mária életét, illetve a tárlaton láthatóak korabeli fegyverek is.

Magyar hírlap