Orbán Viktor: A háború valósága szörnyű

Vajon él-e még? – ez volt Orbán Viktor első gondolta, amikor értesült róla, hogy Robert Ficot meglőtték. A miniszterelnök jól ismeri szlovák kollégáját, aggódott érte, de Magyarországért is, mivel Robert Fico fontos szövetségese Hazánknak; olyan, aki nem csak a szavak szintjén, de tettekkel is kiáll mellettünk és a közösen vallott értékekért.

Ezek után a háborúra terelődött a szó. A kormányfő szerint a Nyugat hozzáállása azért is más, mert győztesként kerültek ki a két világháborúból, ellentétben velünk. Számukra a háború egy távoli konfliktus, mi közelebb vagyunk hozzá, szembesülünk a valóságával.

Hangsúlyozta azt is: ahogy a helyzet áll, a jövőben könnyen lehet, hogy ezt tekintik majd a harmadik világháború kezdetének.

Ami a gazdasági terheket illeti, elmondta, az európai országok eddig mintegy 100 milliárd eurót tettek bele a háborúba, és hasonló összeggel járult hozzá az Egyesült Államokhoz. Ehhez hozzá kell tenni az elmaradt növekedést.

– Ha az ember bemegy a boltba és ránéz az árakra, látja, hogy itt valami nincs rendben, és ez a valami a háború – húzta alá, hozzátéve: mi magyarok is fizetjük a háború árát annak ellenére, hogy mindent elkövettünk és elkövetünk azért, hogy kimaradjunk belőle.

A magyar titkosszolgálatok szerint az áldozatok száma 500 ezer és 1 millió között van úgy, hogy ez még „csak” két szláv ország háborúja, és nem világháború. Ez szerinte szörnyű. De szörnyűnek tartja azt is, hogy a háború nyugati támogatói egyáltalán nem gondolták át, mit csinálnak, amikor a válság eszkalálódott.

Felidézte: senki sem tudta megmondani neki, mi a nagyságrendje annak a pénznek és fegyvermennyiségnek, ami az oroszok kiszorításához kell? Erre az volt a válasz: „Putyin nem győzhet”. – Én ezt értem, de mi a terv? – idézte saját, korábbi kérdését Orbán Viktor. Ezt azóta sem tudta megválaszolni neki senki, mert nincs terv, nincsenek becslések.

Magyar hírlap